Végül a boldogság....

....,hogy értsétek miről beszélek... kezdem az elején.
6 évvel ezelött megismertem életem szerelmét....
Elkezdtünk gondolkodni,hogy mennyire be aranyozná az életünket egy kisbaba.
Négy évig probálkoztunk,de nem sikerült. Elmentem orvoshoz és azt mondt,hogy nem lehet gyermekünk. Miattam....
A hír hallatára összetörtem, napokig depressziós voltam. Párom folyamatosan biztatott,hogy elfog jönni a mi idönk is. Csak legyek türelmes.
El telt egy év úgy határoztam, ha már ezt adta a sors akkor bele törődöm a sorsomba. Elkezdtem tervezgetni.. új dolgokat.. munkahelyet váltok, több szorakozás, új hobbik kipróbálása. : ejtőernyőzés, szikla mászás, lovaglás
Telis tele lettem ötletekkel az év végére.
Hatodik év eleje...
Rosszullétek, hányás, szédülés... már a munkába is alig tudtam helyt állni. Elmentem orvoshoz... vérvétel... és ajánlotta,hogy egy terhességi tesztet is végezzek el. Így tettem ..
Minden negatív lett. Már nem éltem bele magam semmibe...
Egy hónap múltán se lett jobb a helyzet. Ugyan ez a procedura. Ismét minden negatív...
Nem értettem akkor,hogy miért kell ezeket a próbákat kiállni.
Rá egy hónapra úgyszintén... ismét sehol semmi. De most elküldtek nőgyógyászhoz is.
Ott derült ki, hogy már 4 hetes kismama vagyok.
Nem akartam elhinni! Mind ketten nagyon örültünk.
Be teljesedett az álmunk, mikor már le mondtunk róla... vagyis inkább bele törődtünk a sorsunkba.
Ettöl fogva, minden egyes vizsgálaton részt vettem. Meg is született november elején a szerelmünk gyümölcse a kislányunk, Adél.
......és mára már a gyermekem édesapja lett...